Balatonfenyves a déli part új, fénylő csillaga – ismerd meg velünk!

Balatonfenyves – a dinamikusan fejlődő délnyugat-balatoni település

Balatonfenyves az elmúlt időkben kiemelkedő fejlődésnek indult. Az új Fenyves Yacht Club és Hotel mellett a település is folyamatosan szépül.

Balatonfenyves azonban mindig is kedves volt a nyaralók előtt.  Fenyvest még a 19. században alapították. Nevének eredete, hogy ezekben az időkben ide telepítettek egy fenyveserdőt.  Már 1912-ben született olyan feljegyzés, melyben így említik meg a települést, de először 1896-ban szerepel ezen a néven, mikor először szüreteltek itt a somogyi és zalai gazdák. A 30-as évektől vált üdülőteleppé, napjainkban a több mint nyolc kilométeres hosszúságával a Balaton harmadik leghosszabb településének számít.

 

A települést délről a Nagyberek határolja. 11713349Ez lényegében egy olyan terület, mely egykoron még a Balaton medréhez tartozott, azonban 1912-ben a terület szabályozásával elválasztották tőle. Védetté nyilvánították, jelenleg több, mint 100 féle madárfaj és madárritkaság hazája ez. Balatonfenyves egyik kuriózuma, a kisvasút ide is enged bepillantást.

balatonfenyves_kisvasut

A település 2016-ban ünnepelte 120 éves évfordulóját és 25 éves önállóságát. Éppen negyed százada történt, hogy a település népszavazáson mondta ki a véleményét, hogy el kíván szakadni Fonyódtól.

 

DCIM100MEDIADJI_0006.JPG

 

Balatonfenyves a vitorlázás új központja!

De nem csak ezek az események mozgatták meg a fenyvesi közéletet. Egy éve adták át a Fenyves Yacht Club-ot, mely a legkorszerűbb technológiák felhasználásával  épült meg. A kikötőbe érkező vendégek kényelmét és minőségi kikapcsolódását egyéb szolgáltatások is segítik, mint például a kikötői szálloda és étterem, mely egész évben nyitva tart, s melynek gasztronómiai kínálatát a neves séf, Segal Viktor álmodta meg. A kikötő a Balaton egyik legmodernebb marinája lett, elektromos hajó töltési lehetőséggel, téli vízforgató rendszerrel, kerékpárközponttal, hatalmas gyermekjátszókkal és parkkal.

Fontos információ!

A Fenyves Yacht Club bemutatkozik a Budapest Boat Show-n, ahol különleges kedvezményekkel várja a hajóhelyet bérelni kívánókat!

A szokásos kiállítói kedvezményen kívül a Fenyves Yacht Club tartogat még két meglepetést jövendőbeli hajósainak. Aki szeretne a Fenyvesre költözni, az két további lehetőség közül választhat. Bizonyos időkorlátokkal jelentős „early bird” kedvezményt vehet idénybe, vagy élhet a „kockázatmentes próbaidőszak” lehetőségével, amely végén eldöntheti, hogy a tapasztaltak alapján szeretne-e ottmaradni. A kedvezmények pontos részleteit a kiállításon mutatják be.

 

Extra kedvezmény weboldalunk látogatóinak!

Amennyiben a február 23-26-i Budapest Boat Show-n felkeresi a Fenyves Yacht Club standját és ott kikötő bérleti szerződést köt, akkor ezen kupon segítségével két éjszakára szóló meghívást kap ajándékba a Club Hoteljébe! Igényelje kuponját MOST!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.