„Itt mindenki a gyerekem, mert én vagyok az Imre bácsi ebben a kikötőben” A kikötő színfoltjai, a kikötő első bérlői, egy Hunter 25-ös a Vigyorgó kapitánya és felesége.  Klubszoba rovatunk következő főszereplői Prait Imre és Panni. Lakóautóval és motorcsónakkal bejárták egész Európát, a kalandozásnak azonban Imre betegsége véget vetett. Azóta másik szerelmüknek a vitorlázásnak és a Balatonnak hódolnak.  (Fotó: Emődi Gábor)

 

 

Hogy kezdődött nálatok a vitorlázás?

Imre: Nekem gyerekkoromban. A Balaton mellett volt nyaralónk és volt már evezős csónakunk is, a haveroknak meg vitorlása. Így kerültem először kalózozni Fonyódra, majd jött a bérlés Bogláron, hisz akkoriban még nagyon kevés embernek lehetett saját hajója. Aztán egy hatalmas szünet következett, mert akkor kezdtük el az európai kujtorgást a drágámmal: az Adriára jártunk lakóautóval és az ottani szigeteket hajóztuk be motorcsónakkal.  A nyugdíjas évekre ideköltöztünk Fenyvesre, és mivel az egészségem megromlott, el kellett adnunk a lakóautót. Pannikám találta ki, hogy akkor legyen helyette vitorlázás. Nekem a hajózás a szívügyem és rettentő öröm volt, hogy épp akkor kezdett épülni ez a kikötő.

Panni: a Balatonon ugye nem lehetett használni a motorcsónakunkat, így egyfolytában ezen tanakodtunk, mi válthatná ki. Aztán az élet megoldotta.

 

Mi volt a legszebb emlék, ami a hajózáshoz, a vízhez köthető? Egy olyan, ami örökre megmarad.

Imre: A legutolsó.

Panni: Az utolsó.. Te is arra gondoltál.

Imre: Mikor tudtuk, hogy elköszönünk az Adriától. Én éreztem, hogy már nem tudunk jönni, már nagyon rosszul voltam. Ott kempingeztünk a Krk sziget csücskében Baska-n és onnan mentünk a környező szigetekre.. aztán mikor indultunk vissza a motorcsónakkal, levettem a Panama kalapom és bedobtam a vízbe…

 

Mennyivel más a Balatonon hajózni, mint az Adrián csónakázni?

Imre: Teljesen. A vitorlás különleges, csendes, suhanó, kellemes élménye, a gyerekkoromat idézi.

Panni: A tengeren is az volt a baj, hogy bár gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken jártunk, de alig vártam, hogy megálljunk, mert azért a motoros zajos. A vízzel, a békességgel a motorzaj nem fér meg.

 

Adja magát a kérdés, nektek akkor mit jelent a vitorlázás? Sport, hobbi, szenvedély vagy csak időtöltés?

Imre: Amit elmondtál az mind.

Panni: Sportot legkevésbé, ahhoz fizikum kell, mi azon már túl vagyunk. De ha meg akarunk nyugodni, ha ki akarjuk fésülni az agyunkat, akkor irány a Vigyorgó.

 

Miért Vigyorgó?

Amikor nézegettük, hogy megvesszük-e, szembe álltam vele és a hajó ablaki két szemet meg egy orrot rajzoltak ki. Azt mondtam Imrének, már csak egy vigyorgó száj hiányzik és rám nevet a hajó! Hát így lett vigyorgó.

 

 

 

 

 

Kerültetek már veszélyes helyzetbe a vízen?

Panni: Pont most volt pár napja, ha Imre nem nyúl bele nem tudtam volna mit csinálni! Én voltam a kormánynál, nagyon nagy szél volt, Imre mondta, hogy jobbra, jobbra, én meg megijedtem és ellenkezőleg húztam rá! Ha Imre nem lép közbe, borulunk.

Imre: A Balatonon lényegesen veszélyesebb a hajózás, mint például az Adrián, mert a Balaton túl hirtelen változtatja az arcát, az Adria sokkal kiszámíthatóbb.

Úri sportnak tartjátok a vitorlázást?

Imre: Egyetlen megközelítésben valóban úri dolog, mert egy hajót megvenni és fenntartani nem olcsó mulatság. És az is igaz, hogy a vitorlázást körül lengő miliő és a régi hagyományok, úri viselkedést kívánnak meg mindenféle tekintetben. Mi nagy szorgalommal, takarékosan végigküzdöttük az életünket, megdolgoztunk érte, így megérdemelt kikapcsolódásnak tartjuk. Nyilván ahány ember annyi történet.

Panni: Sajnos valóban van egy ilyen sztereotípia, amire sokan rá is tesznek. Van egy réteg, akiknek pénze van de hajózni nem tud, csak mutogatja mekkora vitorlása van. Szerintem két féle hajós ember van, az egyik ez, a másik viszont a szenvedélyes vitorlázó, aki már akkor is vitorlázott, mikor még a nádasban volt a hajó és mikor még nem voltak kikötők.

 

Ma már Fenyvesen sem kell a nádasban tartani a hajókat.

Imre: a Balatonon telítettek a kikötők, zsúfolt mindegyik, ráadásul ez a terület egy fehér folt volt, mert a fonyódi és a máriai kikötő is kicsi, és e kettőt leszámítva közel-távol nem volt más marina. Ez a fenyvesi kikötő egy annyira szükséges dolog volt, hogy szinte reszketett érte a levegő!

Panni: Mi itt voltunk a kezdetektől és bábáskodtunk, az Imre naponta lejött és nézte, figyelte, hogy épül-szépül…

Imre: És mindenbe belepofáztam. 😊 Viccet félretéve, ha egészséges lennék, megkérném, hogy itt dolgozhassak, annyira imádom az egészet. Hogy mondjam, nekem itt mindenki a gyerekem, mert én vagyok az Imre bácsi ebben a kikötőben.